Kiárusítás!!!!
Gyerekruha fiú, lány, könyvek, játékok..
A történet 1978-ban játszódik a békés pennsylvaniai Libertyville-ben. Arnie Cunninghamet és jóbarátját, Dennis Guildert – tizenévesek lévén – inkább az iskolán kívüli dolgok érdekelnek, mint az iskolával kapcsolatosak. Elsősorban persze a lányok és az autók.
Arnie szerelmes is lesz – csak épp nem egy lányba, hanem egy autóba: egy piros-fehér lakkozású, 1958-as Plymouth Fury-ba, amelyet együtt pillantanak meg Dennis-szel. A tulajdonos, egy bizonyos Ronald D. LeBay hajlandó is megfelelő készpénzért túladni az ütött-kopott járgányon, amelyet reménytelen vállalkozásnak tűnik ismét helyreállítani. Arnie-nak azonban, a szerencsétlen, nem épp jóképű serdülőnek sikerül, méghozzá meglepően hamar. Itt kezd először gyanakodni barátja, akivel egyre kevesebb időt tölt el.
Baljós sejtelemei csak fokozódnak az idő múlásával. Miután néhány fiatal osztálytársukkal összetűzésbe kerülnek, azok egyik napról a másikra csúnyán helybehagyják Arnie Christine-jét. A kocsi azonban – rejtélyes módon – rövid időn belül visszanyeri régi pompáját. A tettesek pedig meglakolnak cselekedetükért.
Időközben újsághírben tudatják Libertyville lakosaival, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Roland D. LeBay. Dennis a temetésén tovább kutakodik, és meg is tud egyet s mást LeBay testvérétől.
Végül belép a képbe – a szerelmi háromszögbe – Leigh Cabot is, egy gyönyörű lány az iskolából, aki beleszeret az egyre jóképűbb és talpraesettebb Arnie-ba. Csakhogy a fiú szíve Christine-é… két „ lányt” pedig hosszú távon nem tud megtartani.
Minden elsőkézből, mi kinőttük! Helyhiány miatt sok minden eladó! Folyamatosan töltöm a tárgyakat.
Minden kérdésre szívesen válaszolok, minden a képen látható állapotban. Jelzem ha észreveszem, hogy hibás vagy sérült a termék.
Kérlek, ha valamit megvásároltál 1 héten belül fizesd ki, és egyből postázom.
Ha postázni kell, akkor csak ajánlottan postázom, a postaköltségét csomagolás után tudom pontosan megadni.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2011-12-06 16:25
. Stephen King: Christine - Jelenlegi ára: 300 Ft
Fontos
-
MOBILBAN IS A LEGNAGYOBB! Gyors HÁZHOZSZÁLLÍTÁS 30. 000 Ft felett INGYEN! Új és használt mobiltelefonok adás-vétel , szervizelés! ---------...
-
Hibátlan, párszor viselt, gyönyörű, csatos, térdig érő magasszárú csizma. Kb. 40/41-es méret. Tekintsd meg a többi termékemet is: Ber...
-
mell 48 cm 2* derék 44 cm 2* hossz 66 cm szabályzat szerint 3 nap áll rendelkezésre a kapcsolatfelvételre... ha nem jelentkezel 3 napon belü...
-
Nagyon szép pink kislány nadrág hímzett szivecskékkel, és pillangóval a képen kicsit sötét, annál valamivel élénkebb színű Hibátlan, szép...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
A címben jelzett bélyegzett bélyeg eladó. Postázás: mindenkori postai díjszabás szerint. Tekintse meg többi termékemet is. A feltöltött kép...
-
Alfa zselés 6-os ecset! Keveset haszált! Kérdésekre szívesen válaszolok! Jelenlegi ára: 500 Ft Az aukció vége: 2011-11-01 19:28 . Alfa Bru...
-
ELADÓ 1 db DVD, gyári- bontott alig használt Willy Fog, 80 nap alatt a föld körül, 2, DVD színes rajz film Elég lehet 80 nap, hogy Will...
-
Eladó használt, de szép állapotban lévő H&M szexi magastalpú elöl nyitott cipő egyedi. 40-es méretben Jelenlegi ára: 2 400 Ft Az au...
-
1 Ft-ról, jó állapotú könyv. Julian középszerű építész, középszerű fizetéssel, középszerű élettel, s borzasztóan szenved attól, hogy ne...